Orbán tusványosi beszéde

 A liberális demokrácia halálára

 - részletek -

A fenti címmel Orbán Viktor nagy feltűnés keltő beszédét elemző terjedelmes tanulmány, eszmefuttatás, pulicisztika jelent meg X. Y. tollából a Kitekintő.Hu oldalán; ebből idézünk:

Orbán Viktor nagyívű tusványosi beszédében eltemette a liberális demokráciát, és – gazdasági sikereikre hivatkozva – a liberalizmussal semmiképpen, és demokráciával is csak legfeljebb részben vádolható Szingapúrt, Kínát, Indiát, Oroszországot és Törökországot nevezte meg követendő példaként. Mivel a valóság – a lehetőségekhez mérten – tényszerű értelmezése ősi konzervatív erény, ezért úgy gondoltuk, hogy esetleg érdemes lenne ezeket az elképzeléseket a valóság tágabb értelembe vett rendszerébe helyezni, és mintegy objektívan elemezni. Ezen írásban erre teszünk kísérletet, úgynevezett adatokra hivatkozva

>>> a teljes írás >> itt jelent meg - alább csak részletek

Hogy a mindig megbízható Magyar Távirati Irodát idézzük, Orbán Viktor a következőket mondta Tusványoson:

•     Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű
•     A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell
•     Ma a világ azokat a rendszereket próbálja megérteni, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, talán nem is demokráciák, és mégis sikeresek, az elemzések sztárjai pedig Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország
•     Megpróbáljuk megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva azt a közösségszervezési formát, azt az új magyar államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket évtizedes távlatban versenyképessé tegye a nagy világ-versenyfutásban

Jól látható, hogy a beszédben visszaköszönnek a miniszterelnök által már korábban is hangoztatott preferenciák és elvek, úgy mint versenyképesség, munka, a Nyugat (relatív) hanyatlása, stb. Végső soron az idei beszéd szépen illeszkedik az elmúlt négy év tusványosi miniszterelnöki kinyilatkoztatásaiba, miszerint a nyugati típusú kapitalizmus válságban van; a fogyasztói társadalomnak vége; az Egyesült Államok hanyatlóban van; az erős politikai vezetéssel rendelkező nemzetek a sikeresek; az új világrendet az olyan államok fogják alakítani, mint Kína és India. Tehát a miniszterelnök alapvetően úgy gondolja, hogy a nyugati világ, és ezzel együtt a nyugati típusú politikai–társadalmi berendezkedés megbukott, és ehelyett a feltörekvő, és korántsem liberális és demokratikus államok mutatnak példát a jövőre nézve Magyarország számára.

Tényleg igaza van-e a miniszterelnöknek, elbuktak-e a liberális demokráciák, megkérdőjeleződött-e a nyugati típusú politikai berendezkedés versenyképessége, és ezáltal létjogosultsága?

Ennek megválaszolására először is nem árt definiálni, hogy mi az a liberális demokrácia. Ehhez az Oxford Dictionary-t hívtuk segítségül, ami a következőt írja: a liberális demokrácia „a képviseleti kormányzás olyan demokratikus rendszere, amelyben az egyén jogait és a polgári szabadságokat biztosítják és védelmezik, és a politikai hatalom gyakorlását a joguralom korlátozza”. Ez eddig már önmagában is eléggé borzasztóan hangzik, de ezen felül nem árt megjegyezni, hogy a hübrisz mély mocsarában fetrengő nyugati értelmiség nem átallott rengeteg olyan könyvet és tanulmányt kiavászkodni magából, amelyek ezen rendszer legalábbis funkcionális felsőbbrendűségét hirdetik más politikai berendezkedésekkel szemben, egyebek mellett olyan absztrakt dolgokra hivatkozva, mint a jobb informáltság, a joguralom áldásos gazdasági hatásai, a társadalmi vitára és megújulásra való képesség, a diszkrimináció lebontásának a gazdasági hatékonyság terén lecsapódó pozitív hozadékai, stb. Sajnálatos, de legalább egy ilyen művet egy honfitársunk is elkövetett. (<link az eredeti szövegben)

Ugyanakkor jelen cikk tárgya nem a liberális demokrácia mibenlétének és vélt vagy valós absztrakt előnyeinek értelmezése, hanem ennek a magyar társadalom szerverzésére a miniszterelnök szerint alkalmatlan rendszernek a teljesítményalapú megítélése, mivel az orbáni érv ugyebár az, hogy a liberális demokrácia nem elég versenyképes. Ehhez pedig – a jól ismert olcsó liberális trükkel élve – adatokhoz nyúltunk. Nem bonyolítottuk túl a dolgot: egyrészt kiválasztottuk azt a 25 országot, amelyet az Economist Intelligence Unit (nyugati! piaci és piacpárti!) elemzőcég erős, teljes értékű demokráciának talált, majd összehasonlítottuk ezen országok fő fejlettségi mutatóit (azaz azt, hogy hol mennyire jó élni) az orbáni minta- és példaországokéival. A gazdasági és fejlettségi mutatókat egy szubjektív elemmel is kiegészítettük, mégpedig az elmúlt három labdarúgó világbajnokságon elért eredménnyel, mivel a fodbal látszólag stratégiai kérdés országunk vezetői számára, máskülönben miért is épülne annyi pompás stadion állami pénzen szerte szép hazánkban.




Nem túl meglepő módon a liberális demokráciák fejlettebbek, jobb életszínvonalat biztosítanak és alacsonyabb egyenlőtlenségekkel bírnak, sőt, még versenyképesebbek is, mint az orbáni példaországok. Igazából már elég régóta ismeretes, hogy igen nagy statisztikai korreláció van a liberális demokratikus állami berendezkedés és a gazdasági fejlettség között. Vélhetően ez is szerepet játszhat abban, hogy azon – egyre nagyobb tömegeket alkotó – honfitársaink, akik rendkívül önző módon úgy döntöttek, hogy más országokat gazdagítanak kezük munkájával, jellemzően Nagy-Britanniában vagy Németországban teszik ezt, ahelyett, hogy a moszkvai vagy pekingi bevándorlási hivatalban állnának tömött sorokban. (A másik lehetőség, hogy angolul és németül jobban beszélnek, mint mondjuk oroszul vagy kínaiul, bár sajnos számos felmérés arra utal, hogy honfitársaink többségének az angol is kínai.)





***

Végezetül, két dolgot kell még kiemelni a miniszterelnöki gondolatokból. Az első a munka és a liberalizmus szembeállítása, ami igen nehezen értelmezhető. Az egyik feloldása ezen furcsa gondolatnak az lehet, hogy míg a rendes kínaiak két kezükkel dolgoznak, addig a nyugati liberális társadalmak spekulálnak meg (romkocsmák híján) kávézókban merengenek. Ha így gondolja Orbán, az felettébb kétségbeejtő, mivel ez hülyeség. Munkaórákat tekintve lehet, hogy többet dolgoznak a kínaiak és indiaiak, azonban a fejlett nyugati világnak pont az a szépsége, hogy a létfenntartáshoz nem kell napi 12 órát robotolni heti hat napban, hanem egy 36-38 órás munkahéten meg lehet keresni annyit, amiből futja lakásra, kocsira, szórakozásra, nyaralásra, meg félretenni a jövőre. Ez pedig úgy lehetséges, hogy – mint arra fentebb utaltunk – a nyugati munkaerő jellemzően jóval hatékonyabb, mint a kínai. Különösen érthetetlen egyébként, hogy hogyan jön a képbe Szingapúr, ami a spekuláció világszinten egyik legnagyobb melegágya, ahol a külföldi munkaerő pénzügyi szektorba való beáramlása például úgy felnyomta a lakásárakat, hogy az egyszerű szingapúriak gyakorlatilag lyukakban élnek. Másfelől úgy is értelmezhető ez a kitétel, hogy a magyarok nem dolgoznak eleget. Ez lehet, hogy így van, de attól, hogy kihajtjuk őket közmunkára az árokpartra kapirgálni, se nekik nem lesz jobb, se a munkáltatójuknak (azaz az államnak), sem az ország egészének. A munka ugyanis nem önmagáért van, a célja az lenne, hogy értéket állítson elő. Végső soron az is munka, ha délelőtt kiások egy gödröt, délután meg betemetem, csak vajmi kevés értelme van. A kínaiak például vélhetően 1949 és 1978 között sem voltak lustábbak, mint ma, de ezzel sokra nem mentek, sőt tízmilliók éhen is haltak. Manapság sem attól élnek jobban, hogy Teng Hsziao-ping és a többi kínai vezető kiállt egy ostorral és addig ütötte őket, amíg dolgozni nem kezdtek, hanem attól, hogy Tengék behívták a külföldi tőkét, az csinált gyárat, az emberek meg megkapták a megfelelő oktatást ahhoz, hogy a gyárban hasznosak is legyenek.

A második, és ezt igen gyakran hangoztatja Orbán, a világgazdaság átrendeződésére vonatkozik. Ez egyfelől tényszerű valóság: 10-15-20 év múlva nagyon máshogy fog kinézni a világgazdaság, mint ma, és minden bizonnyal számos befolyásos, fejlődő szereplővel fog bővülni a hatalmi paletta, elsősorban Kínával, talán Brazíliával és Indiával, esetleg Indonéziával és Vietnammal, stb. Ennek vitathatatlanul hatalmas, és egyelőre elég nehezen megjósolható hatása lesz a nemzetközi gazdasági és pénzügyi rendszerre. Ugyanakkor – anélkül, hogy valamiféle marxista vagy dependenciaelméleti fejtegetésekbe bonyolódnánk – a világgazdaság struktúrája abból a szempontból nem fog változni, hogy a csúcstechnológiákat és a legfejlettebb termelési eljárásokat birtokló országok vélhetően évtizedek múlva is ugyanazok lesznek majd, mint ma. A feltörekvő országok ugyanis nem fejlettségükkel, hanem méretükkel tűnnek ki a mezőnyből, közülük jelenleg Kína az egyetlen, amely bármiféle jelét mutatja annak, hogy – évtizedes távlatban – képes lehet a fejlett technológiák terén versenyre kelni a Nyugattal. Ebből aztán következik, hogy a fejlődéshez feltétlenül szükséges inputokat továbbra is a Nyugaton kell keresni majd. Piacok és tőke persze egyre több lesz keleten, na de ahhoz, hogy ebből hasznot húzzunk, el is kéne tudni valamit adni nekik, ráadásul úgy, hogy nem kevés – nyugati – vetélytárs fog majd próbálkozni ezen piacok kiaknázásával.

***

Tehát, röviden összefoglalva: a liberális demokráciák a világ legfejlettebb, legélhetőbb, legversenyképesebb helyei, az újonnan feltörekvő fejlődő államok pedig messze nem azért sikeresek – már amennyire azok –, mert nem liberálisak. A liberális demokrácia halálának pedig mi lehetne jobb ellenpéldája, mint az a több százezer magyar, aki az elmúlt években liberális demokráciákba vándorolt ki és el. Reméljük, őket nem zavarja az a fene nagy szabadosság a hanyatló Nyugaton, és talán megvannak anélkül, hogy – szemben mondjuk a dübörgő Kínával vagy Oroszországgal – beverjék a pofájukat, ha mást gondolnak, mint a hatalom. Magyarország jövője szempontjából pedig minden bizonnyal jobb lenne, ha a magyar viasz létrehozása helyett Orbán – vagy legalább valaki a környezetéből, aki hatással van rá – felhívna egy szingapúri fejlődésgazdaságtan professzort.