Orbán Viktor pusztaszeri beszéde - Turul-szobor, Ópusztaszer. Vérközösség, sátán és kétféle szív

Népszabadság, 2012. okt. 1.

Turul

Miniszterelnök úr, megfogadjuk a tanácsát. Kinyitjuk a fülünket a hallásra, és a „jelekből” is olvasni fogunk, ahogy ön azt Ópusztaszeren kérte. De mi azt olvassuk ki a jelekből, hogy a turul szárnyai alatt elmondott beszédében ön nemhogy lépett egyet a szélsőjobboldal hamis nemzetromantikába ájult szavazói felé, hanem egyenesen a karjaikba ugrott. Ön nemhogy kezet nyújtott az újpogányság híveinek, hanem átölelte őket, és állami rangra emelte a hagymázas elméletekből fabrikált ősmagyarvilágba révedt választók képzelgéseit egy sohasem volt magyar aranykorról. Ön tényleg azt gondolja, hogy hatalma megtartásához már a turul szavazóira is szüksége van? Ön valóban úgy véli, hogy ha megélhetést már nem tud nyújtani a magyarságnak, akkor fölkínálja nekik a mondabéli vérszerződést, hátha jóllaknak vele?

Miniszterelnök úr, önnel ellentétben mi nem csupán „jelekből” értünk, hanem a magyar történelemből is. S nemzeti históriánkból mi azt olvassuk ki, hogy aki ebben az országban az elmúlt ezer esztendőben a turulmadár, vagyis a meghamisított és kisajátított múlt nevében szállt harcba, az mindig alulmaradt.
Ön is veszíteni fog.

Ami azért nem szerez nekünk feltétlenül örömöt, mert félő, hogy ön nemcsak a saját táborát rántja magával a pusztulásba, hanem annak a reményét is, hogy lesz még valaha polgári, demokratikus, erős és szabad Magyarország. Egy olyan Magyar Köztársaság, amelynek megteremtéséért annak idején liberális fiatalemberként ön oly erősen küzdött, és amelynek ma ön a legnagyobb ellensége.


 


Galamus, 2012., szept. 30:

Ópusztaszer

Orbán Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotásának, a Nemzeti Összetartozás Emlékművének ópusztaszeri avatásán beszélt. Részletek.

Erotikus fotó a magyar miniszterelnökről: Orbán és az áttetsző lepelbe öltöztetett fallikus titok

A turulba beleszületünk, a turul a vér és a szülőföld jelképe
„A turul őskép a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik. Onnantól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig a mi, a most élő, a már meghalt és az ezután megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe.”

A kormányzás és a jelekből olvasás képessége; A politikus és a gazdaember is pásztor
„Aki politikára adja a fejét, annak tudnia kell olvasni a jelekből. A jelekből olvasás képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen. Aki kormányoz, tudja, hogy mindennek rendelt ideje van. A jelekből tudja, mikor van ideje szólásnak, és mikor van ideje van a hallgatásnak. Ma Szent Mihály napján szólok Önökhöz. Szent Mihály napja a gazdasági év fordulója. A régi szokás szerint a pásztorok ilyenkor adnak számot a rájuk bízott jószágról. Mifelénk az a mondás járja, hogy Szent György napján, kihajtáskor mindenki lehet pásztor, de Szent Mihálykor, a behajtás napján csak az a pásztor, aki elszámol. A politikus és a gazdaember egyaránt pásztor is: el kell számolnia a rábízottakkal.”

Örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat
„Mi azért jövünk össze, általában azért emelünk szobrot, hogy válaszokat keressünk az olyan kérdésekre, hogy kik is vagyunk mi, magyarok, mi közünk van egymáshoz, mi az, amit ma külön-külön, és mi az, ami ma együtt meg kell tennünk. Ismerjük a jó pásztor példázatát. A jó pásztorét, aki nem üldögélhet nyugodtan a tűz mellett, amíg nem adott számot a rábízottakról, akinek, ha száz juha van, és elveszít közülük egyet, ott kell hagynia a kilencvenkilencet a pusztában, és addig kell mennie az elveszett után, amíg meg nem találja. És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. Elszámolni jöttem ma Önökhöz, és elszámolni jöttünk össze mindannyian. Elszámolni a ránkbízottakkal. És, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, ma nyugodtan vethetünk számot magunkkal, s mondhatjuk egymásnak: örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat.”

Világnemzet: milliók az ezeréves szálláshelyen kívül
„Ez szobor, amit ma Szent Mihály napján avatunk fel, a Nemzeti Összetartozás Emlékműve. Arra figyelmeztet, hogy minden magyar elszámolással tartozik minden magyar felé. A magyar világnemzet, hiszen az ország határai és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, ráadásul milliók szórattak szét ezeréves szálláshelyünkön kívülre, ezért ahhoz, hogy erős politikai közösség jöjjön létre, szükségünk van az összetartozás megerősítésére.”

Kétféle szív él a magyar politikában: az egyik szembefordít [Orbán itt nem a saját táborára gondolt – a szerk.], a másik nemzeti együttműködést épít [itt viszont igen – a szerk.]
„Ma két hagyomány, két felfogás, két eszmerendszer, kétféle szív él a magyar politikában. Az egyik elutasítja a nemzeti összetartozást, a másik ezt tekinti kiindulópontnak. Az egyik lemond az elveszett juhokról, a másik folyton keresi. Az egyik szembefordít, a másik nemzeti együttműködést épít. Az egyik megtagadta testvéreit 2004. december 5-én, a másik kiállt mellettük. 2010-ben a magyarok elsöprő többséggel igent mondtak a nemzeti együttműködésre. Az új kormány hozzáfogott Magyarország alkotmányos újjászervezéséhez, és harcba szállt az emberek munkahelyének és otthonának megvédéséért. Mégis talán a legnagyobb feladat egy új nemzetpolitika kikopácsolása volt, amelynek alapjait már 2001-ben leraktuk, amikor olyan státustörvényt alkottunk, amelynek köszönhetően határon túli honfitársaink újra magyar nyelvű igazolványhoz jutottak. […] Az egyszerűsített honosítási eljárás révén kiterjesztettük a magyar állampolgárságot, és ennek köszönhetően eddig 320 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, és Magyarország új Alaptörvényébe emeltük a nemzetegyesítés programját.”

A meztelen(edő) igazság

A sátán számára nem maradhat hely; „szeretetünkkel” és „derűnkkel” kell kiszorítani
„Ma Szent Mihály napja van. Ezt adja ma elénk az Írás. Idézem. „Akkor harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, és nem maradt számukra hely a mennyben. Letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot. A földre taszították, és vele együtt lezuhantak angyalai is.” Idézet vége.
Nem ismerjük a harc eszközeit, nem ismerjük a harc körülményeit, csak a harc eredményét ismerjük. A sátán számára nem maradt hely, mert Mihály, aki a szeretet, a szolgálat és a derű nem hagyott neki. Mármint helyet. Nekünk, a nemzeti összetartozás magyarjainak így kellene a magunk szeretetével, szolgálatával és derűjével kiszorítani minden rosszat és széthúzást a magyar életből.”

Európa új törvénye: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak
„Az, aki tud olvasni a jelekből, olvashatja. Új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak első parancsolata így hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullanak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra, és olvasson a jelekből! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”
(Forrás: orbanviktor.hu, MTI/Illyés Tibor)

*

Mihancsik Zsófia:

A „vérközösség” országáról és miniszterelnökéről

 Galamus, 2012. okt. 1.

Nem szeretem, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnökét egyre gyakrabban minősítik ki- és beszámíthatatlannak, például az MSZP köreiben is. A kiszámíthatatlan rendben van, de szerintem nem elmebetegezhetünk le senkit a nyilvános, pláne nem az elemző beszédben, mert orvosi papírok bizonyító ereje híján ez csak sértegetésre és indulatgerjesztésre jó, és abból már van épp elég.
Inkább nézzük meg tárgyilagosan, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnöke milyen rendszert hordoz a fejében, és hogy mi következik ebből. Van hozzá egy jó kis sűrítményünk, az ópusztaszeri beszéd.
(Hogy ez a rendszer miért lett ilyen, annak a gyökereit és az okait alaposabb elemzésben kell majd megkeresni, mint ahogy én – nem lévén szakember – a rendszer elemeinek a leírását is csak az általános ismereteim alapján tudom elvégezni. Remélem, azok is megteszik majd, akiknek ez a szakmájuk.)

Annyit biztosan megállapíthatunk, hogy ez a rendszer a saját logikájában és fejlődési folyamatában ma ott tart, hogy Magyarország miniszterelnöke a magyar politikai nemzetet egyértelműen vérközösségnek tekinti (lásd még a Mein Kampf „vérközösség”- [Blutgemeinschaft] szimbolikáját). Ebből értelemszerűen következik, hogy a vérközösség tisztaságát védeni kell másoktól, az „idegen vérhez” tartozóktól. Nem véletlen tehát, hogy ebben a rendszerben a vérközösség szimbóluma egy törzsi szimbólum: a karmai közt fegyvert tartó, a magyar nemzetet védelmező harcias turul. A turul, amelybe minden magyar (már aki nem szembefordít, hanem nemzeti együttműködést épít) beleszületik, mint hallhattuk.

Ehhez a pogány kulturális elemhez Magyarország jelenlegi miniszterelnöke sajátos módon a katolikus hagyomány harcias alakját, Szent Mihály arkangyalt (főangyalt) rendeli hozzá, a mennyei hadak hatalmas akaraterejű vezérét és győztes harcosát, az utolsó ítéletnél a lélek jó és gonosz cselekedeteinek megítélőjét, akinek a jelképe szintén a hatalmas kard, amellyel legyőz minden gonoszt. Az „idegen vérűek” ellen folytatott pogány alapozású harcot tehát a katolikusoknak a Sátán, a Gonosz ellen folytatott szent harcával erősíti fel Magyarország jelenlegi miniszterelnöke. A pogány és a katolikus szimbólumrendszer egyesítésével (ami indokolt, hiszen „a mi hét törzsünk köt vérszövetséget” és „a mi Szent István királyunk alapít államot” – apró probléma, hogy ezt történelmileg éppen egymás ellenében tették) a két tartalmat is egyesíti: „vérközösség” védelme a Sátán, a Gonosz (az „idegen vérűek”) ellen folytatott vallási harccal lesz azonos. És lesz belőle nemzeti célkitűzés: „a nagy sárkány, az őskígyó, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot” letaszítása Isten által szentesített feladata a közös vér által egyesített „világnemzetnek” (és persze neki magának, a világnemzet vezetőjének is).
Ezt a pogány és katolikus elemekből összerakott kevercset Magyarország jelenlegi miniszterelnöke a református prédikátor hevületével és a pápai inkvizítor kíméletlenségével adja elő (noha történetileg ők is egymás ellenében jelentek meg, de vegyük tudomásul azt is, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnökének fejében a harcot, amelyet ősei vívtak, békévé oldja az emlékezés, hiszen a ma legyőzendő legfőbb gonoszok „letaszításához” az ősök közös erejére van szükség). Az már csak apró logikai bukfenc, hogy a turul és az arkangyal kardjához meg a harcias szóhasználathoz a giccsesebb lelkű hallgatóság kedvéért végül még odabiggyeszt egy vörös farkat: a keresztényi „szeretetet” és „derűt”, amellyel a kívánatos kiszorításokat végre kell hajtani.

Mihály arkangyal a rilai kolostor freskóján – Wikipedia 

Végezetül ehhez tegyük még hozzá azt, amit már többször leírtunk, de most bontsuk is ki: a pogány-katolikus tartalmat is, a prédikátori-inkvizítori magatartást is nem más, mint Magyarország jelenlegi miniszterelnöke képviseli. Hatalmi pozícióból. A modern demokráciákban elnyerhető legerősebb felhatalmazással, demokratikus választások útján elnyert népképviseleti és kormányzati hatalommal. Csak hát a kormányzás, ahogy a választás maga is, arról szól a modern polgári demokráciákban, hogy a társadalom, a politikai nemzet közös ügyeit, konfliktusait, belső és külső érdekütközéseit okosan, lehetőleg minden polgár megelégedésére, minden polgárnak a lehető legkisebb érdek- és értéksérelmet okozva, pragmatikusan, ugyanakkor lehetőleg perspektivikusan oldja meg az, akit erre a választók többsége felhatalmazott.

Ha az államhatalom első embere a politikai közösség helyébe a „vérközösséget” állítja; ha a polgári jogegyenlőség képviselete és érvényesítése helyett azzal foglalatoskodik, hogy hatalmi pozícióból kijelölje a letaszítókat és a letaszítandókat; ha az emberi szabadságjogokat egyetlen elemre szűkíti le, nevezetesen arra, hogy az állam minden polgára szabadon eldöntheti, követi-e a kormányzati politika hittérítő hevületét és kirekesztő indulatát; ha a polgári béke és biztonság értékét a törzsi harccal mint legfőbb értékkel váltja fel, akkor elmondhatjuk, hogy – akarva, akaratlanul – polgárháborút készít elő. Polgárháborúra készíti fel az agyakat és az érzelmeket, és ebben a törekvésében kizárólag azokra az alattvalóira támaszkodik-támaszkodhat, akik megfelelő agymosás után hajlamosak és hajlandók ember- és polgártársaik életére és vagyonára törni (és semmiképp se nevezzük ezt a széles réteget csürhének, noha kétségkívül a csürhe névvel illethető embercsoport alkotja benne a sokat emlegetett dárda hegyét).
Minden magyar állampolgárnak tehát – éljen a politikai közösség határain belül vagy rajtuk túl – azt kell eldöntenie, ér-e neki annyit a jelenlegi magyar miniszterelnök által összeeszkábált vérgőzös és nemzeti mítosz, hogy feladja érte a viszonylag biztonságos mindennapi létét, az emberségét, a nyugalmát, a gyereke életét (a polgárháború ugyanis nem válogat, az ő gyereke is véres fejjel fog az állami lövészárokban heverni) meg a nehezen összespórolt Suzukiját (mert a fővárosi gyújtogatók se szoktak válogatni, hogy kinek az autóját égetik ki). Azt kell eldöntenie, valóban ez-e a az ő személyes útja a boldoguláshoz. Azt kell eldöntenie, hogy a turulos-arkangyalos, törzsi-vallási vérközösséget tekinti-e a saját hétköznapi kultúrája foglalatának. Azt kell eldöntenie, igaz-e, amit Magyarország jelenlegi miniszterelnöke állít, hogy az ő szabadsága és jóléte csak mások megalázása és eltiprása révén teljesedhet ki.

És hogy – Magyarország jelenlegi miniszterelnöke nyomán – kicsit szélesebb összefüggésben is gondolkozzunk: minden magyar állampolgárnak azt kell eldöntenie, igaz-e, hogy ilyen „új törvények világa közeledik az európai kontinens felé”. És hogy akarja-e még egyszer azokat az „új” európai törvényeket, amelyek hatvanmillió ember pusztulásához és kivétel nélkül minden ember rövid evilági életének a feldúlásához vezettek? Mert ha társadalmi-egyéni bajokat és vágyakat a vérközösségek, a nacionalizmusok, az uralkodó és alávetett nemzetek és individuumok hierarchiájára butítjuk le, nincs más út. A mitikus szinten gerjesztett konfliktusok másként, racionálisan, józanul, tárgyalásos-kompromisszumos módon nem oldhatók fel.

Én egyetlen dologban értek egyet Magyarország jelenlegi miniszterelnökével: „Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra, és olvasson a jelekből.”


 *
 Galamus, 2012., október 2.:

A Magyar Nemzetnek kínos az Orbán-beszéd: megcenzúrázta

 Egy fél ország hűlt ki Orbán turulszobor-avató beszédének annál a mondatánál, amelyben a társadalmi-nemzeti kötelékeket egyértelműen a vérségi kötelékekkel tette azonossá. („A turul őskép a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik.”) Ezzel ugyanis – akár butaságból tette, akár csak ócska számításból – szükségképpen rácsatlakozott a fajelméletekre, majd a konzekvens végigvitelük során szintén szükségképpen népirtásokhoz vezető koncepciókra. (Lásd Mihancsik Zsófia cikkét is a témában: A „vérközösség” országáról és miniszterelnökéről.)

Az általános kihűlés valószínűségéről a kormánylap szerkesztőinek és íróinak is kell tudniuk, azon egyszerű okból, hogy itt nőttek fel. Ez azonban náluk kevésbé eshetett latba –mondhatnám, idegenszívűek ebben az országban, amelyben még az egypártrendszer idején sem lehetett norma a vérség alapú emberhierarchia, ráadásul állami szinten tiltották a képviseletét. Győzött viszont bennük egyfelől a pártos elkötelezettség („akkor is mellette maradunk!”), másfelől pedig – és a látványnak azért hurrá! – ismét az irhamentés. Azt már ők nem vállalják, hogy kurzushalál után bizonyíthatóan az általuk oly nagy kéjjel kimondott „ordas eszmék” legalázatosabb szolgáiként nevezzék meg majd őket. Hogy egyértelműen bizonyítható legyen az agyuk megnáculása. Mégiscsak a huszonegyedik században voltak értelmiségiek.
Így aztán fogták, és kihagyták a beszéd leglényegesebb, az „oldalukra” nézve is legkínosabb gondolatát – „Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik” –, majd az egész beszédet a határon túli magyarsággal való összeolvadásra hegyezték ki. Kiemelték, hogy „az eseményt megelőzően 98 külhoni magyar tett állampolgársági esküt Ópusztaszeren”, és hosszasan értekeztek arról, hogy mennyivel egyszerűbbé vált az eljárás az állampolgárságot illetően.

„Az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabják az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását, továbbá az alkotmányos alapismeretek-vizsgát” – értesítették az olvasóközönségüket arról, hogy mit is jelent a „magyarok világnemzet” kifejezés, konkrétan lebontva a mindennapi gyakorlatunkra.

A cím pedig az, hogy „Orbán: össze kell fogniuk a magyaroknak”. Így, ilyen puritán módon – semmi vérség, közös szülőföld, amelyen a vér folyni szokott –, jut eszembe, vérfolyatásokért felelős Sátán úgyszintén kihagyva, hadd higgye az a jobboldali újságolvasó magyar, hogy Orbán megint valami nagyon szép, hazafias-összetartozós beszédet mondott, elfolyva a benne túláradó, keresztényies szeretettől. Jó, volt ott egy kis turul, de hát az belefér, már az egyisten küldötte volt az a madár, nem valami pogány izé.
És hogy amikor a jobboldali újságolvasó azt hallja, hogy a ballibek meg az uniósok, meg majd biztosan az a ronda vörös Cohn-Bendit is belekezdenek a háborgásba, akkor ne is értsék, hogy ezeknek már megint mi bajuk van. Tessék, itt a bizonyíték, hogy még az ilyen, emelkedetten hazafias ügyeinkbe is folyton beleszólnak, hogy folyton magyargyalázkodnak.

Így kell ezt, ilyen egyszerűen – csak elő kell kapni egy ollót, mondhatni manikűr kérdése az egész. Megoldják ezzel egyetlen csapásra a maguk tisztára mosását is, meg az emberek kellő egymásra uszítását is.

Mi viszont épp most tanultunk egy jó kis szót tőlük: regisztrálás. Tetszik nekünk is, úgyhogy alkalmazzuk. Igaz, ezúttal nem önmagunkat, hanem őket regisztráljuk, pontosabban mindazt, amit tesznek. És nem választási jegyzékbe, hanem a sajtótörténetbe.
Aztán reménykedünk, hogy egyszer majd valamelyikünk unokája meg is érti.

(Lévai Júlia)


Népszava, 2012. okt. 5.:

Kinek mije a turul?

"Mi köze a nácizmusnak az ősi magyar mitológia turulmadarához?" -kérdezte még 2005-ben, a legutóbbi Turul-vita hevében a Magyar Nemzet. Hiába mondtuk el, hogy a turul, mint afféle kis magyar főnix, a millenniumi műhazafiság lángjában kelt életre, aztán legközelebb 1919 őszén repdesett, amikor a nyolc bajtársi egyesületből létrejött ifjúsági szövetség vette fel a nevét, s a szó ettől ideológiai jelentéssel telítődött. Azóta sem a totemállat, hanem - úgy tűnik - az a mozgalom a politikai nosztalgia tárgya, melynek 1922 decemberi követtáborán leszögezték: tűrhetetlen, hogy "a magyar faji öntudat lüktetésének központjai, az egyetemek és főiskolák továbbra is tanyái legyenek egy idegen fajnak". S aki azt kérdi, mi köze ennek a nácizmushoz, vegye tekintetbe, hogy 1922-ben a náci szó még ki sem volt találva, Európa első "nürnbergi" törvénye, a numerus clausus, mégis nálunk született meg és a Turul nemcsak ennek létrehozásáért küzdött, de azt sem tűrte el, hogy a kormány (nyugati nyomásra) enyhíteni próbálja azt. Nem az elnevezés a fontos, hanem amivel Héjjas Iván joggal büszkélkedett 1938 áprilisában: "elsőként hoztuk világra, Hitlert és Mussolínit megelőzve, a jobboldali ideológiát".

Hozzátehette volna: a módszerek terén is megelőztük a kora nácizmus harci technikáit. A Turul az egyetemekről a szó szoros értelmében kiverte a zsidó diákokat (Göndör Bertalan festőt, az Iparművészeti Főiskola hallgatóját például 1927 októberében fizikai erőszakkal távolították el az épületből). 1933-ban, Debrecenben üzletek és lakások ablakait törték be, és a 'Le a zsidókkal' jelszót kiabálták. A szegedi szervezet elvi harcot hirdetett "a konszolidáció meghunyászkodása ellen". Pécsett, 1937 februárjában az éppen doktorrá avatandó zsidó hallgatókat verték meg a turulisták. Mi több, nem érték be a numerus clausussal sem: 1940. decemberében már a numerus nullust követelték. Hát kérdés lehet ezek után, hogy mi közük a nácizmushoz?

Vajon véletlen, hogy 1936-ban a Turul kecskeméti dísztáborában fejtette ki Milotay István: "Mussolíni, Hitler, Pilsudszki példájából kell tanulnunk, hogy a magyar történelmi hivatáshoz szabva átvegyük azt, ami nekünk megfelel. Azoktól kell tanulnunk, akik megmutatták, hogyan lehet nemzeteket egyetlen férfi akaratának erejével felemelni!" S hogy mi az, ami nélkül a mostani "egyetlen férfi" akarata sem érvényesülhet, arra is egy Turul-vitanapon, 1936 októberében mutatott rá Rajniss Ferenc: "a mai fiatalságnak a túlzott meditálás helyett dinamikusan kellene RÁKÉNYSZERÍTENI akaratát erre az országra".

A Turul és a nácizmus mély, bensőséges kapcsolatáról vall Új márciusi pontok című programjuk is, amely 1937-ben efféléket tűzött ki célul: " Kívánjuk a zsidóság faji kisebbséggé nyilvánítását, a kötelező munkaszolgálat bevezetését, minden baloldali párt és szakszervezet feloszlatását"? A Turul szellemiségét a Turul-fővezérség Válasz azoknak, akik a Turul balratolódásáról fecsegnek című állásfoglalása .(Nemzetőr, 1940. VI. 15.) fejti ki legvilágosabban: "Mi teljes és tökéletes rendszerváltást követelünk, a zsidókérdés gyökeres és végleges megoldását, a zsidó és félzsidó liberális lapok kiirtását". (Vajon a "kiirtás" szó nem a nácik szótárába illik?)

Vajon beszélt volna-e Jaross Andor "a turulista gondolat bajtársias melegéről" (Nemzetőr, 1940. X. 14.), ha nem teheti hozzá, hogy "ezek az eszmék", a Turul eszméi, "nem újak, a nemzetiszocializmus világnézeti eszmeköréből származnak"? S végül álljon itt az 1944. VI. 26-án megválasztott utolsó Turul-fővezér: Salló János egyesítő erejű kijelentése: "egyforma szeretettel vezetem a bajtársakat, tekintet nélkül arra, hogy a Turulon kivüli politikai működésüket a Nyilaskeresztes Párt, a Magyar Megújulás Pártja, vagy a Magyar Nemzetiszocialista Párt keretében végzik".

A miniszterelnök Ópusztaszeren tartott beszédében ez az egyesítő erő új életre kelt: "A Turul madár a magyarok nemzeti azonosságának a jelképe , a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe. a Turul madár a most élő, a már meghalt és majd megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe". Jaj nekünk.

Nyerges András író /

----

Váncsa István

Jelek a turulban

Élet és Irodalom
LVI. évfolyam, 41. szám, 2012. október 12.

Turulbaszületett nagyságos fejedelmünk megint olvasott a jelekből, majd üzent a világnak. Nem akarunk elveszni a részletekben, mindazonáltal érdekelne minket, hogy vajon a jelek is a turul hasában derengenek-e föl a nagyságos fejedelem szemei előtt, vagy a turulon kívül, ennek ugyanis politikaelméleti konzekvenciái vannak. A jelekből olvasás képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen, mondta a nagyságos fejedelem Ópusz­ta­szeren, ahol a turulba való születés előnyeit is fölvázolta, ha tehát a jelek a turulon kívüli térben mutatják meg magukat, akkor a nagyságos fejedelemnek megfelelő gyakorisággal kell nagyságos fejét a madár vala­me­lyik végén kidugnia, viszont ez a körülmény a turulon belüli létezés gyümölcsöző voltát illetően kérdőjeleket támaszt. Ha ellenben a jelek benn, a turul hasában szoktak fölködleni, akkor azokat a kívül rekedtek nem láthatják, ergo kormányozni sem tudhatnak.

Akkor pedig csupán egy olyan ember él a Földön, aki birtokában van a kormányzás nemes művészetének, maga a nagyságos fejedelem, de hát ezt már korábban is sejthettük. Ő emellett még jó pásztor is, aki saját bevallása szerint folyton az elbitangolt juhait keresi. Hogy hol, az nem kérdés, nyilván a turulban, hiszen a tévelygő birkák is magyarok, tehát beleszülettek a turulba, ellen­tétben például a valutaalappal, ami részint kívül van a turulon, részint pedig nem birka, s ennélfogva a nagyságos fejedelemnek sok főfájást okoz.

Most megint azt mondják a jelek, hogy mégse kell minekünk IMF, van élet nélküle is, csak persze drágábban. A nagyságos fejedelem valami okból abban a hiszemben morzsolgatja turulbéli mindennapjait, hogy juhai a valutaalapot határtalanul utálják, így aztán örömmel odaadják mindenüket azért, hogy az IMF a mocskos lábát a turulba be ne tegye. Két probléma van evvel, az első az, hogy a birka, bár kétségkívül nem luci­ditásáról ismerszik meg, ennyire talán mégse hülye, a másik pedig az, hogy mostanra már jóformán mindenét odaadta, de nem örömmel, ha­nem örömtelenül. Ráadásul jövőre várhatóan tovább szegényedünk, te­hát tovább szélesedik a szakadék köztünk és Európa boldogabb országai között, értve ez utóbbiakon Bulgáriát, Romániát és Szerbiát, mert hova­tovább ők is könnyed szárnycsapásokkal emelkednek fölfelé, míg ellen­ben a turul beásta magát a földbe, és a vakondoklét sajátosságaival ismer­kedik. Nagyságos fejedelmünk ezenközben négypilléres modern nemzet­építésről szóló szövevényes elmefuttatásokkal kápráztatja el derék juhait, akiknek jövőre akkor is rosszabb lesz, ha a nagyságos fejedelemnek mél­tóz­tatik a valutaalappal szót érteni, ha viszont nem méltóz­ta­tik, akkor még rosszabb.

Mi magunk szintén olvasunk a jelekből, bár nyilván nem ugyanazok­ból, mint a nagyságos fejedelem, és azt látjuk bennük, hogy megállapo­dás nem lesz, mert a nagyságos fejedelem nem akarja. Ő érdekes ember. Nem szorulunk az IMF segítségére, a piacról finanszírozzuk magunkat, elfogadva a piac könyörtelen ítéletét, mondta tavaly januárban, aztán egy évre rá már ott ült a tárgyalóasztalnál, és hónapokon át várta az IMF-et, ezt a legilletékesebbtől hallottuk, tőle magától. Az év elején még úgy gon­dolta, hogy Magyarország ugyan képes magát egy-két évig finanszírozni, de nem mindegy, hogy mennyiért, ez idő szerint viszont úgy látja, mind­egy. Noha a turul most ziláltabb állapotban van, mint korábban bármi­kor, köszönhetően mindenekelőtt a nagyságos feje­de­lem­nek, aki a turul sötét belvilágában a jeleket talán nem mindig látja tisztán. A tárgyalóasz­tal melletti magányos üldögélése vége felé például már arra célozgatott, hogy a valutaalap a modern kor gyarmato­sítója, aki türelmesen cserkészi be az áldozatát, s mire az észbe kapna, zsebei ki vannak tömve pénzzel, nyakába hám került, szájába zabla, mint a béká­nak, amikor lassú tűzön főzik, mármint a nagyságos fejedelem szadista képzelgései, vagy ki tudja, talán gyermekkori emlékei szerint. Nem le­szünk gyarmat!, skandálták felvonuló hívei, hogy teljessé váljon a téboly, aztán hazamentek, két hónappal később pedig azt hallották tőle a királyi tévé híradójában, hogy tárgyalásunk az IMF-fel biztatón alakul.

Most némi déjà vu élményünk van, hiszen a nagyságos feje­de­lem kétszázmilliós médiakampánya tartalmilag nem igazán külön­bözik attól, hogy nem leszünk gyarmat, csak hát közben a birkák azt is megtud­ták, hogy az IMF a mi saját bankunk, kvázi a mi saját bukszánk, a pén­zün­ket beletesszük vagy kivesszük az igényeink szerint. Most pedig új­ság­hirde­té­sek közlik országgal-világgal, hogy a mi saját bankunk beke­rítette Budapestet, csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van. Mit várunk az IMF-től, kérdezi a Magyar Nemzetben közölt hirdetés, majd meg is válaszolja, tiszteletet, bizalmat. Mi magunk, akik szintén beleszü­let­tünk a turulba, látjuk magunk előtt Irina Ivascsenkót, amint az egész oldalas hirdetés tudatmódosító hatása alá kerülve őszinte tiszteletet és ha­tár­talan bizal­mat kezd érezni a nagy­ságos fejedelem országa iránt, majd megrázkódik és magához tér. Mindenesetre mi úgy a hatodik élet­évünkbe lépve már tisztában voltunk avval, hogy ha valakitől tiszteletet és bizalmat várunk, úgy kell viselkednünk, hogy megkaphassuk. Ha még­se kapnánk meg, akkor tapintatosan figyelmeztetjük a partnert. Például orrba vágjuk, hogy a szeme kiugorjon, de ezt most a nagyságos feje­delem kedvéért fogalmazzuk így, mert szerinte az emberek csak az erő nyelvét értik, minden egyébre süketek. Vagyis a médiakampánnyal a saját nem különösebben cizellált antropológiai alapvetésének is ellene mond, a turu­lon kívüli világot pedig végképp sikerült meggyőznie arról, hogy Mária országának a józan észhez fűződő utolsó kapcsolata is megszakadt.

Nagyságos fejedelmünk az ő fejedelmi címét ismeretes mód Erdély­ben kapta négymilliárd forintnyi magyar közpénz ellenében, pontosan követve a bölcs Machiavelli tanácsait: „a fejedelem vagy a saját pénzét költi, vagy az alattvalókét; az első esetben ne tékozoljon, a másodikban viszont adnia kell a bőkezűség látszatára”, illetve „ha mások vagyonát szórod, hírneved csak növekszik általa; csak az válik ártalmadra, ha a sajátodat pazarlod”. Viszont ez az erdélyi fejedelmi cím szimbolikus, mi pedig azt szeretnénk, ha valóságos lenne, ha tehát a nagyságos fejedelem ezentúl minden energiáját erdélyi alattvalói boldogulásának szentelné, minket pedig hagyna a francba, sajnos azonban a román nómenklatúrá­ban az erdélyi fejedelem pozíciója nem szerepel. Arról már nem is szólva, hogy a nagyságos fejedelemhez igazából valami nagyobb, hatalmasabb, szakrálisabb és főleg ázsiaibb méltóság illenék.

Keleten maradt ujgur testvéreink ott élnek Kínában.

A kínai császár státusa momentán üres.