„Sajnálatosnak tartom, hogy a kortárs, progresszív képzőművészet Magyarországon elveszítette az egyik legjelentősebb bemutatkozási helyét.”
Dr. Széplaky Gerda Facebook-jegyzete, 2016. május 23. Közlés a szerző hozzájárulásával.
Ez cenzúra – és nemi diszkrimináció
Az Új Művészet év elején felkért, hogy másokhoz hasonlóan válaszoljak az elmúlt esztendő művészeti eseményeit értékelő körkérdésükre. E hangsúlyozottan szubjektív vélemények egy cikkbe szerkesztve, a 2016. február-márciusi, nyomtatott lapszámban jelentek meg. A lap nemrégiben lefordítatta a cikket és publikálta az angol nyelvű online oldalán – azzal a megjegyzéssel, hogy az ott olvasható anyag a print kiadásban közölt szöveg fordítása. De nem az. Az én szövegemet kihúzták belőle – mert magukra nézve kínosnak gondolták a véleményemet. Ezt onnét tudom, hogy felhívtam telefonon a főszerkesztőt, aki a következőkről tájékoztatott:
1. Mivel a folyóirat egyik legnagyobb támogatója az MMA, számukra elfogadhatatlan, hogy azokon a hasábokon negatív véleményt közöljek az MMA által működtetett Műcsarnokról. Ilyen módon már a nyomtatott kiadásban is csak egy szerkesztői hiba miatt láthatott napvilágot a véleményem. A főszerkesztő előzetesen nem olvasta, de miután felhívták rá a figyelmét, intézkedett, hogy az online változatban már ne jelenhessen meg.
2. A főszerkesztő véleménye szerint ez nem cenzúra, hanem szerkesztés. És szerinte egyébként is etikátlan volt részemről, hogy a Műcsarnok művészeti eseményeit szóba hoztam, hiszen nem lehetek elfogulatlan, mert az intézmény négy évvel ezelőtt lemondott igazgatójának a felesége vagyok.
Mindezzel nem értek egyet. Mint mindenki másnak, nyilvánvalóan nekem is vannak személyes elfogultságaim, ugyanakkor értékelvű véleményem is van – az írásaimban, kivétel nélkül, mindig azt képviselem. Számomra ez evidencia, kínosnak tartom, ha magyarázni kell. Hosszú ideje írok felkérésre képzőművészeti tárgyú szövegeket. Más művészeti lapokhoz hasonlóan korábban az Új Művészetben is többször publikáltam. A családtagjaim munkáiról természetesen soha nem írtam és nem is fogok. Az inkriminált szövegben nem a férjem vezette Műcsarnok kiállítási koncepciójára utaltam, hanem a megelőző száz évre, mert azt gondoltam – és most is így gondolom –, hogy egy évszázados hagyomány reflektálatlan felrúgása legalábbis problematikus.
A cenzúrázott szöveg inkriminált része a következő:
„A Műcsarnok kiállításpolitikáját látom a legproblematikusabbnak, hiszen immár több mint egy évszázados koncepciója szerint kortárs képzőművészeti teljesítményeket kellene bemutatnia. A 2015-ös tárlatok azonban azt bizonyítják, hogy ennek az identitásnak az intézmény többé nem kíván megfelelni. Képzőművészeti, építészeti, iparművészeti, néprajzi érdekeltségű kiállításokat tekinthettünk meg olyan, mára klasszikussá vált alkotóktól, mint amilyen Zala György, Jože Plečnik, Schickedanz Albert, Aquila János vagy a csak két évtizede elhunyt, de a modernizmus örökségét képviselő Nicolas Schöffer. Sajnálatosnak tartom, hogy a kortárs, progresszív képzőművészet Magyarországon elveszítette az egyik legjelentősebb bemutatkozási helyét.”
A főszerkesztő utólagos beavatkozása meggyőződésem szerint cenzúra – olyan elfogadhatatlan manipuláció, amely ellen demokráciában a nyilvánosság erejével kell fellépni. Elfogadhatatlannak tartom azt is, hogy egy szuverén gondolkodót, egy, a művészeti-tudományos közéletben részt vevő filozófust-esztétát a nemi meghatározottságára és a társadalmi státuszára történő hivatkozással megfosszanak a szakmai rangjától. Másképpen mondva: ha egy lap műkritikákat közöl egy esztétától, akkor nem pozícionálhatja a szerzőt, egy másik kontextusban, a szuverenitásától megfosztott, „a férje oldalbordájának” tekintett feleségnek. Mert az tisztességtelen.
Dr. Széplaky Gerda
(filozófus, esztéta, műkritikus)
Kedves Balla D. Károly, az elemi illem azt kívánná, hogy ne csak Széplaky Gerda tiltakozását, de az arra adott választ is közölje! Megpróbálom hát én feltenni a rövidített változatot, az eredeti a facebookon illetve az Új Művészet honlapján olvasható.
VálaszTörlésSajnos már Dr. Széplaky Gerda írásának a címe sem igaz: ami történt, az nem cenzúra volt, és nem nemi diszkrimináció. Dr. Széplaky Gerda inkriminált válasza azért nem jelent meg angolul, mert ízléstelennek gondolom, hogy egy közeli családtag azon az intézményen verje el a port, amelynek alig néhány éve még közvetlen családtagja volt a vezetője … Vezesse a legtisztább szándék az érintettet, bármelyik esetben könnyen felmerül az elfogultság kérdése – nem véletlen, hogy a családtagok nem kötelesek egymás bírósági ügyeiben vallomást tenni –, a rosszakarók akár még a „Savanyú a szőlő? kérdést is föltehetik. Jobb elkerülni az ilyen helyzeteket. Ízlésesebb. Ezt próbáltam elsősorban elmagyarázni Dr. Széplaky Gerdának, amikor felhívott, hogy megkérdezze, miért maradt ki a válasza. S azt, hogy ha már a magyar változatnál elkerülte a figyelmemet a lap rovatszerkesztőjének hibás döntése, akkor ne kövessük el a hibát újra, az összeállítás angol nyelvű on-line változatában. Láthatóan nem győztem meg őt, amit az is bizonyít, hogy alig egy órával azután hogy letettük a telefont, felhívott nagyon közeli hozzátartozója (szívesen leírnám a szót, hogy a férje, de félek, hogy újra a nemi diszkrimináció vétkét követem el, ), Gulyás Gábor filozófus, esztéta, múzeumigazgató, aki immár nem kérdezett, hanem anélkül, hogy az én variációmra kíváncsi lett volna a történtekkel kapcsolatosan, nagyon indulatosan belekiabálta a telefonba, hogy ez cenzúra és ő ezt egy nagy cikkben meg fogja írni. Remélem, megtartja a szavát.
Arról azonban nem tud meggyőzni ő sem, hogy én, a folyóirat szerkesztője … cenzúrát gyakorolok akkor, amikor a lapban közlök vagy nem közlök valamit. Ehhez is, ahhoz is jogom van, Pataki Gábor művészettörténész, vezető szerkesztő kollégámmal együtt én jegyzem a lapot… Mi nem vagyunk hatalom, nem nyúlunk bele más lapok ügyeibe, mint ahogyan hatalmi eszközeivel élve a cenzor tette valamikor, de az Új Művészetet szeretnénk a magunk és remélhetőleg olvasóink értékítéletei szerint színvonalas lapként megjelentetni.
Az utóbbi félmondatban foglaltatik a másik ok, ami miatt Dr. Széplaky Gerda írása angol nyelvű változatának közlésétől eltekintettünk. Írásának inkriminált részében ugyanis nem kevesebbet állít a Műcsarnokkal kapcsolatban, mint azt, hogy „a kortárs, progresszív képzőművészet Magyarországon elveszítette az egyik legjelentősebb bemutatkozási helyét“
Nos, nem tisztem, megítélni a Műcsarnok tevékenységének egészét, szemem azért még van. Meg memóriám is. Most, amikor e sorokat írom, a Műcsarnokban a kortárs magyar művészet (fotós, képzőművész) számos kiválósága állít ki, amit látható, az egészen magas színvonalú, olykor még progresszívnek is nevezhető. Amikor pedig Dr. Széplaky Gerda a választ írta a körkérdésre, éppen a Frissen című tárlatot láthattuk az intézményben, olyan művészekkel, mint Barakonyi Zsombor, Halász András, Jovián György, Lábass Endre, Nyári István, Orosz István, Pika, Rabóczky Judit/Georgios Tzortzoglou, Ütő Gusztáv, akik ezek illetve Dr. Széplaky Gerda szerint sem „kortárs képzőművészeti teljesítményeket” nem nyújtanak, sem a „kortárs, progresszív képzőművészet” képviselői közé nem tartoznak. Ahogyan ezek szerint kár volt időt és pénzt pazarolni 2015-ben például Csáji Attila, a Nemzetközi Fényműhely, Hegedűs 2 László, Lévay Jenő, Váli Dezső, a nemzetközi hírű Zilvinas Kempinas, a világhírű Shirin Neshat tárlatának a megrendezésére, tavaly is, az idén is a Derkovits-ösztöndíjasok tárlatára. Ezek szerint Dr. Széplaky Gerda nem látja a jövő művészeit azokban az alkotókban sem, akik szintén véleménye fogalmazása idején állítottak ki a Műcsarnokban – ez annál is inkább furcsa és meglepő, mert a kiállítók éppen annak az Eszterházy Károly Főiskolának a Vizuális Művészeti Intézetében végeztek/végeznek, ahol ő is tanít...
Kedves Unknow Szerkesztő Úr, picit visszásnak gondolom, hogy Ön figyelmeztet az elemi illemre azok után, hogy az online változatból és az angol fordításból kicenzúrázta a felkérésre írt és a nyomtatásban megjelent (tehát elfogadott) írást, mindezt anélkül, hogy az érintettet akárcsak tájékoztatta volna erről. De önminősítő magyarázkodása ennek ellenére kommentként itt természetesen szerepelhet, ha az jó Önnek.
Törlésvan egy közismert szleng kifejezés:
VálaszTörlés"Házhoz megy a lófaszért."
Cenzor a bíróság előtt!
VálaszTörlésBíró a vádlotthoz: „Hogyan történhetett ez meg?” Hol volt a maga szeme, esze, felfogása? Részeg volt kend, vagy elment az esze? „balsors, akit régen tép”! Ki itt a balsors? A mi áldásos kormányzati működésünk? Ön mire gondolt? Mi értendő ez alatt? Ön ezt engedi, hogy ez nyomtatás útján terjesszék? Eszénél volt maga, részeg disznó, mikor ezt nyomdába engedte! Ahelyett hogy a rendőrhatóságnál azonnal feljelentette volna? A szerző azonnali letartóztatását kezdeményezve! Ki ez a Kölcsey? Kurta nemes? Prókátor! Félszemű? Szóval nyomorék! Elégedetlenkedő! Nem elég, hogy élhet? Kenyere van! Az úr és az uralkodó kegyelméből! Hallatlan! Megengedhetetlen! És maga ezt megengedte! Egy Tiszaháti paraszt ilyet merészeljen, az ön vegzálása alatt. Esze Tamás, Vak Bottyán Kuruc kutya a fattyúja! A gyalázatos „megbűnhődte már e nép!” Majd én, majd mi mondjuk meg, mikor bűnhődtek eleget! A lázadó csűrhe! A Dózsa trónján, karóba húzva, felnégyelve, eke elé fogva se bűnhődött eleget, az uralkodója ellen lázadó magyar csűrhe! Kötél általi halállal való megbüntetése se elég ennek a csűrhének, se magának!
„Megbűnhődte már a múltat s jövendőt”? Ezer évi keresztre feszítéssel se bűnhődte meg a múltját se! A jövendőt meg? Amit ezután fog elkövetni ellenünk? Az álmait is meg kell ölni. Ki kell ölni belőle, hogy álmodni merjen, hogy álmai legyenek! Fel kell négyelni, darabjait kutyák elé vetni, azok falják fel, emésszék meg! Háromszor nem engedni! fel kelni! TRI A NON!
Tűzzel, vassal, ha kell haddal eltiporni, ha fejét felmeri emelni, hogy urára ellenségesen nézzen!
Vagy maga ezt, nem igy látja? Megengedi, e vérlázitó bevezetőt? Ezt a rettenetet! Felhívást a lázadásra? Mit tud, felhozni mentségére?
1990 ben valamikor
Egy bolondos ötletem a Himnusz sorsa témához kapcsolódóan!